Mexikói gyász – bulizzunk a halottakkal

< VISSZA
Mexikói gyász – bulizzunk a halottakkal
2018.09.24.

Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli a múltját, nézd meg a temetőit – mondta Széchenyi István. Úgy tűnik, hogy ez a mondása nagyjából az egész világra érvényes.

Itthon sajnos a kegyeleti kultúra elfeledőben van. Felgyorsult világunkban nincs időnk a gyászra. Gyorsan temetünk, gyorsan gyászolunk, gyorsan túl vagyunk rajta. Legalábbis a felszínen. De valószínűleg ez a legrosszabb, amit tehetünk.

A mexikói kultúra sajátosan viszonyul a halálhoz. Az elmúlás életük szerves részét képezi. Születünk, élünk, eszünk (mert Mexikóban ez is nagyon fontos), és meghalunk. Annyira természetesnek veszik a halált, annyira rettenetesen sokat foglalkoznak vele, amit mi talán meg sem értünk.

Azonban – pusztán a történelemre hagyatkozva – ez talán nem meglepő. Már a maja és azték piramisok is tele voltak csontokat, koponyákat ábrázoló domborművekkel. Aztán jöttek a spanyolok, akik az indiánok egy részét legyilkolták, egy részét pedig a keresztény hitre “térítették”; a gyarmati időszak után a spanyolok elleni függetlenségi háború, aztán a francia intervenciós hadsereg elleni háború, majd a mexikói forradalom. Jelenleg pedig a drogmaffia. Ez alapján nem meglepő, hogy a halál valóban életük szerves, mindennapi része – még ha képzavarnak is tűnik.

Művészetükben a halál ábrázolása kettős. Egyrészt ott a Szent Halál, a Santa Muerte kaszával a kezében, és valamilyen színes (sárga, piros), de hagyományos csuklyában, aki nem mellesleg a gonosz kívánságok teljesítője. Nem véletlenül a drogmaffia védőszentje. Másrészt ott van La Catrina, a kalapos, mosolygós, elegánsan felöltözött csontváz, aki emlékeztet: ugyanaz a sors vár gazdagra, szegényre egyaránt. Neki távoli múltja van: az aztékok Mictecacicuatl-t, az alvilág istennőjét ábrázolták hasonló módon.

A halottak napja igazi buli a temetőben. Színes oltárokat építenek a sírok mellé, csokrokat, papír-virágokat használnak díszítésük, majd az oltárra felkerül az elhunyt kedven étele, itala, fotója, toalettkészlete, egy pohár víz, mellyel a szomját oltja. Természetesen kötelező a tequila, illetve a pan de muerto (halotti kenyér), egy ánizzsal fűszerezett édes péksüti. Érdekesség, hogy ezt csak ebben az időszakban sütik. Felkerülnek még különböző magvak, gyümölcsök, melyek a földet hivatottak jelképezni – legtöbbször kukorica és kakaó.

Az oltárok különböző nagyságúak. A kétszintes a földi gyümölcsöt és az égi jóságot mutatja be, a három szintes a föld és az ég mellett már a túlvilágot is ábrázolja. A leggyakrabb azonban a hét szintes oltár, hiszen a léleknek hét szinten kell áthaladnia, hogy nyugalomra leljen.

A lélek megtisztítására vizet forralnak, babért, kakukkfüvet, majorannát, rozmaringot és kammillát helyeznek, egy másik tálban pedig kopálgyantát vagy tömjént égetnek. Az oltárt boltívvel zárják, mely pálma- és cukornád levélből készül, virággal és cukorkával tűzdelik tele. Ez jelképezi a holtak világának bejáratát.

Szintén nem hiányozhat az oltárról a papel picado, a kilyuggatot színes papír, mely általában La Catrinát ábrázolja. Az oltáron általában 4 gyertya található, hozzá közel pedig szentképek, rózsafűzér. Az oltárra szórt színes fűrészpor szimbolizálja a Bibliából jól ismert alapmondatot: “porból lettél, porrá leszel”.

A néma megemlékezés helyett nevetés, eves-ivás, hangos zene, buli lepi el a temetőkbet. Hiszen fontos, hogy az elhunyt tudja, hogy az ittmaradtak boldogok.

Egyes helyeken mind a mai napig szokás az elhunyt koponyájának megőrzése, az élet és újjászületés szimbólumaként.

Nem tudom, hogy ők csinálják-e jól. Talán ez a harsány, színes vigadalom túl sok a mi csendes, visszafogott, fekete, és ki nem mondott gyászunkhoz képest. De nekik még mindig van, ami nálunk lassan elmúlik.

© Copyright 2019 Menefrisz Temetkezés - Minden jog fenntartva